Product added

Kontroll

A napokban szembe jött velem egy információ, amin azóta is örömmel gondolkodom, ezért arra jutottam, hogy mindenképpen megosztom Veletek is!
A Kontrollal kapcsolatban jött – nagyon sokan azért jönnek hozzám, mert azt érzik, elveszítették a kontrollt az életük felett, és valahogyan szeretnék ezt visszaszerezni. Szeretnék úgy irányítani az eseményeket, hogy azok mindenképp a jó dolgok irányába haladjon folyamatosan. 
A Kontroll szót pedig, ha megvizsgáljuk, akkor latin eredetű és nagyon egyszerű megtalálni, hogy melyik két szóból áll: a Kontrából, (tehát, hogy valami ellen), és a Roll-ból, ami gördülékenységet fejez ki. Szóval a Kontroll valójában a természetes folyás ellen való.
Wow. Ennél a felismerésemnél kicsit padlót fogtam.
De így belegondolva teljesen igaz.


Amikor én kontrollálok, akkor talán (hamis) biztonságban érzem magam, de kizárom ezzel a meglepetés okozta örömöt, a felfedezéseket és a gyönyört, mert ezekhez el kell engednem a gyeplőt, az orgazmus is a kontroll elvesztésekor tud csak jönni.
Lehet, hogy amikor kétségbeesetten próbálnék mindent kontrollálni, inkább érdemes lenne megfigyelni, hogy hová vezet engem az élet? Ahelyett, hogy rettegnék az ismeretlentől, elkezdhetném élvezni is a változásokat?
Mennyire tudod átadni a kontrollt?
Ha te is érzed, hogy jobb lenne elengedni kicsit az irányítási kényszert, de nem tudod hogyan kell, várlak szeretettel találkozómon (további hírek hamarosan) vagy személyesen!

Leave a comment